A szenvedély és a kiégés (különös) kapcsolata

Bevezetés

Biztosan te is találkoztál már azzal az optimista mottóval, miszerint “Ha azt a munkát végzed, ami a szenvedélyed, akkor valójában soha többé nem kell dolgoznod!”. Romantikus gondolat, de van egy meglehetősen sötét oldala is, amiről sajnos kevesebbet beszélünk: ez a mentalitás gyakran kiégéshez vezet. Jennifer Moss (2019) egyik mélyreható, a Harvard Buisiness Review-ban megjelent cikke, a When Passion Leads to Burnout (Amikor a szenvedély kiégéshez vezet), épp ezt az elsumákolt kapcsolatot feszegeti. Nézzük meg közösen közelebbről, hogyan is válhat a szeretett munka ellenséggé, és mit tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a kiégés buktatóit!

A szenvedély zsákutcája

A blogposzt címében szereplő idézet talán az egyik leggyakrabban használt mantrája a (poszt)modern munkahelyi kultúrának. Első hallásra teljesen logikusnak tűnhet: ha olyan munkát végzel, amit igazán szeretsz, akkor soha nem fogsz majd küzdeni a motiváció hiányával, és az idő, amit munkával töltesz, maga a paradicsomi öröm lesz.

Ha azonban logikusan végiggondoljuk, akkor ez a hiedelem azt feltételezi, hogy a szenvedéllyel végzett munka és a boldogság (szinte) szinonim szerkezetek: egyfajta meseszerű, harmonikus egyensúlyban képesek létezni egymás mellett.

Az igazság azonban az, hogy minél jobban szereted, amit csinálsz, annál inkább hajlamos vagy belefeledkezni, elveszíteni a(z én)határokat, és feladni a személyes életedet.

A szenvedély és a kiégés mechanizmusa

Bár határozottan van annyira kellemetlen, de az ad hoc rokonlátogatással ellentétben a kiégés nem egyik percről a másikra üti fel a fejét. Gyakran észrevétlenül lopódzik be az életedbe, amikor teljes odaadással hajtod a munkát, és nem veszed észre, hogy már nincs egyensúly a munka és a magánélet, pihenés között. Az olyan hivatásokban, ahol az emberek küldetéstudattal dolgoznak – például tanárok, pszichológusok, szociális munkások, vagy éppen a non-profit szektor alkalmazottai –, különösen nagy a veszély.

Ezekben a szakmákban ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a munkával való azonosulás hevületében az ember eggyé válik a szerepével: a tanár nem csak tanít, a pszichológus nem csak beszélget – ezek az emberek szinte minden gondolatukban és cselekedetükben a munkájukhoz kötődnek, azt testesítik meg. A hivatás, a munka így folyamatosan jelen van, még a töltekezésre szánt időben is, ami előbb-utóbb érzelmi – és esetenként fizikai – kimerültséghez vezet.

Hogyan kapcsolódom én ehhez?

Számomra, aki coachként dolgozom, ez a probléma különösen ismerős. Imádom, amit csinálok – a lélek fejlődésével való foglalatoskodás igazi szenvedélyem. Az évek során rengeteget dolgoztam azon, hogy ne vigyem haza mások problémáit, hogy ne merüljek bele túl mélyen a gondjaikba, és ne őrlődjek rajtuk a munkán kívül is. Sikerült elérnem, hogy jobban figyeljek a saját energiáimra és határaimra, de olykor még mindig kihívást jelent ez a terület. Hiszen amikor az ember másokkal dolgozik, könnyen elragadhatja a folyamat, és megfeledkezhet arról, hogy figyelmet szenteljen saját szükségleteinek.

A történelem és a burnout jelensége

A kiégés fogalma nem új keletű. A 60-as években Harold B. Bradley volt az, aki tudományos kontextusban először megfogalmazta a burnout terminusát egy fiatalkorú felnőtt bűnözőket kezelő központ megfáradt személyzetének leírásaként (Anderson, 2024). Később a németországi születésű amerikai pszichológus, Herbert Freudenberger (1974) révén terjedt el a koncepció, és azóta számos kutatás (Maslach & Leiter, 2016; Heinemann & Heinemann, 2017; Demerouti et al., 2021) látott napvilágot a kiégésről, melyek megmutatják, hogy az nem csupán szakmai problémákat, hanem súlyos személyes válságokat is előidézhet.

A burnout mint szindróma: a WHO hivatalos definíciója

A WHO (World Health Organization, magyarul Egészségügyi Világszervezet) már évekkel ezelőtt felismerte, hogy a kiégés egy komoly probléma, és 2019-ben az ICD-11 – vagyis a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának tizenegyedik változatának – keretében hivatalosan is szindrómának nyilvánította. A kiégést három dimenzió mentén határozták meg:

1. Kimerültség: Az egyén energiaforrásai kiapadnak, folyamatosan kimerültnek érzi magát.
   
2. Deperszonalizáció vagy cinikus hozzáállás: Az illető elkezd érzelmileg eltávolodni a munkájától, közömbössé válik, vagy éppen cinikusan tekint a feladataira.
   
3. Csökkent teljesítőképesség: Az egyén úgy érzi, hogy képtelen megfelelően elvégezni a munkáját, és a teljesítménye jelentősen csökken.

Ezek a tényezők fokozatosan rombolják az ember lelki és fizikai egészségét, és ha nem orvosoljuk őket időben, akár komolyabb pszichés zavarokat is okozhatnak, beleértve a depressziót és a szuicid, vagyis öngyilkossági gondolatokat.

A kockázatos hivatások

Mint már említettem, a segítő szektorban dolgozók különösen nagy veszélyben vannak. Ezek az emberek gyakran nemcsak a munkaidőben, hanem azon túl is a klienseikre, pácienseikre gondolnak. Az egészségügyben dolgozók számára a pandémia különösen kiélezte a kiégés problémáját, mivel a folyamatos terhelés és a bizonytalanság csak növelte az érzelmi kimerültséget (Burrowes et al., 2023).

A szociális munkások és tanárok szintén fokozottan veszélyeztetettek. A közoktatásban dolgozók sokszor nem kapják meg azt a társadalmi megbecsülést és anyagi juttatást, amely a munkájuk terhével arányos lenne (Kende, 2024), ami csak tovább súlyosbítja a helyzetet.

A kiégés és a mai munkahelyi kultúra

A mai munkahelyi kultúra – különösen az olyan iparágakban, mint a tech, a start-up világ vagy akár a kreatív szektor – gyakran hirdeti azt az eszmeiséget, miszerint a munka és az élet szinte teljesen összemosható. Talán kevesen gondolnák, hogy az irodákban található, meghitt atmoszférát teremtő pingpongasztalok és chill-zone-ok mögött egy komoly társadalmi probléma húzódik meg: az állandó készenlét és elérhetőség kényszere.

A technológia fejlődésével a határok egyre inkább feloldódnak a munkaidő és a szabadidő között: az e-mailek, Slack-üzenetek és Zoom-meetingek világában egyre nehezebb valóban kikapcsolódni, hiszen a munka mindig ott van a zsebünkben, szó szerint pár kattintásnyira.

A folyamatos multitasking – amelyről már korábban írtunk, és tudjuk, hogy nem a hatékonyságot, hanem a kimerültséget fokozza – szintén nagyban hozzájárul a kiégéshez.

Az efféle környezetekben dolgozók gyakorta hajlamosak arra, hogy a teljesítményüket a túlórák számával mérjék, és minél inkább belemerülnek a munkába, annál inkább háttérbe szorul a személyes életük. A „Mindent azonnal!” elvárása és parancsa végső soron csak kimerültséghez vezet, ami hosszú távon viszont kiégést eredményez. Az egyik legfontosabb és legalapvetőbb lépés, amit a munkahelyek tehetnek az aggasztó tendenciák felerősödésének megfékezéseként, hogy újradefiniálják a siker fogalmát, és a hatékonyságot nem a munkaórák hosszával, hanem az eredményekkel mérik.

A mai munkahelyi kultúrában tehát különösen nagy jelentősége van annak, hogy a munkavállalók megtanulják meghúzni a határaikat, időt szánjanak az önmagukkal való törődésre, és képesek legyenek kikapcsolni a munkából akkor is, ha a technológia folyamatosan elérhetővé teszi őket. A kiégés megelőzése nemcsak személyes feladat: vállalati és társadalmi szinten is szükséges változ(tat)ásokkal jár.

A határok tudatosítása

Többször előkerült már ez előző bekezdésekben a hátorok meghúzásának fontossága. Mindenféle deklaratív szándék nélkül állíthatjuk, hogy életünk minden területén az egyik legfontosabb feladatunk a saját határaink tudatosítása. Mielőtt fellélegeznél, nehogy azt hidd, hogy ez csak annyit jelent, hogy időben észreveszed, ha már fáradt vagy – azt is, hogy megtanulsz nemet mondani. (Kivert a víz, ugye?) Sokszor azért szenvedünk burnouttól, mert nem tudjuk, vagy nem merjük meghúzni a határainkat. Mindenkinek megvannak a maga egyéni korlátjai, ezt pedig tiszteletben kell tartani. Mondj nemet másnak, és mondj igent magadra!

A harmonikus és obszesszív szenvedély

Robert J. Vallerand kutatásai (2015) alapján kétféle szenvedély létezik: a harmonikus és az obszesszív.

A harmonikus szenvedélyt az jellemzi, hogy szenvedéllyel végzed azt, amit csinálsz, de közben megőrzöd az életed egyensúlyát. Ez a típusú szenvedély lehetővé teszi, hogy élvezd a tevékenységet anélkül, hogy az a személyes életed rovására menne. A harmonikus szenvedély elősegíti a kreativitást, a motivációt, és hosszú távon pozitív hatással van a mentális egészségedre. Azok, akik harmonikus szenvedéllyel dolgoznak, képesek a munkaidő végén “kikapcsolni” a munkával kapcsolatos gondolataikat, így tudatosan figyelnek a pihenésre és a feltöltődésre.

Ezzel szemben az obszesszív szenvedély az, amikor az elköteleződésed a tevékenység iránt annyira intenzív, hogy az már kezd eluralkodni az életed felett. Az obszesszív szenvedéllyel rendelkező egyének gyakran képtelenek leállni, folyamatosan többet akarnak teljesíteni, és ennek következményeként végül rabszolgájává válnak a munkájuknak. Az ilyen típusú szenvedély nemcsak a munka és a magánélet közötti egyensúlyt borítja fel, hanem stresszhez, mentális fáradtsághoz és kiégéshez is vezethet.

A tudatosság és a tudatos jelenlét

A kiégés egyik legjobb ellenszere a tudatos jelenlét. Ha felismered, hogy már közelítesz a burnout felé, az első lépés a tudatosság növelése. Figyelj oda a tested és a lelked jelzéseire: ha úgy érzed, hogy folyamatosan kimerült vagy, és már a hétvégék sem hoznak igazi feltöltődést, akkor itt az ideje változtatni.

Mi a teendő?

• Szánj időt magadra: Tudatosan szervezz be olyan időszakokat a napodba, amikor nem a munkáé a főszerep.
  
• Kérj segítséget: Ha úgy érzed, hogy túl sok a terhelés, kérj tanácsot vagy támogatást, legyen szó kollégákról, barátokról, vagy hivatásos segítőről.
  
• Tanuld meg, hogy a pihenés nem luxus: Nem szégyen időt kérni, vagy akár egy szabadnapot kivenni. Sőt, ez az egészséges és fenntartható munkavégzés kulcsa.

Összegzés

A szenvedély tüze valóban lehet az egyik legnagyobb hajtóerő az életünkben, de ha nem kezeljük tudatosan, könnyen válhat ellenséggé, amely ragyogó teljesítmény helyett inkább pusztító kiégéshez vezet. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az egészséges határok kijelölése, a rendszeres pihenés és a tudatos jelenlét kulcsfontosságú annak érdekében, hogy hosszú távon is fenntartható legyen a munkánkkal, szenvedélyünkkel való kapcsolatunk.

Irodalom

• Anderson, S. (2024). ‘The industry needs to start asking hard questions’: Marketers on battling burnout. The Drum. https://www.thedrum.com/news/2024/09/10/the-industry-needs-start-asking-hard-questions-marketers-battling-burnout
  
• Burrowes, S. A. B., Casey, S. M., Pierre-Joseph, N., Talbot, S. G., Hall, T., Christian-Brathwaite, N., Del-Carmen, M., Garofalo, C., Lundberg, B., Mehta, P. K., Mottl-Santiago, J., Schechter-Perkins, E. M., Weber, A., Yarrington, C. D., & Perkins, R. B. (2023). COVID-19 pandemic impacts on mental health, burnout, and longevity in the workplace among healthcare workers: A mixed methods study. Journal of Interprofessional Education & Practice, 32, 100661. https://doi.org/10.1016/j.xjep.2023.100661
  
• Demerouti, E., Bakker, A. B., Peeters, M. C. W., & Breevaart, K. (2021). New directions in burnout research. European Journal of Work and Organizational Psychology, 30(5), 686–691. https://doi.org/10.1080/1359432X.2021.1979962
  
• Freudenberger, H. J. (1974). Staff burn-out. Journal of Social Issues, 30(1), 159–165. https://doi.org/10.1111/j.1540-4560.1974.tb00706.x
  
• Heinemann, L. V., & Heinemann, T. (2017). Burnout research: Emergence and scientific investigation of a contested diagnosis. Sage Open, 7(1). https://doi.org/10.1177/2158244017697154

• Kende, Á. (2024). Pedagógusok a béremelés után: „Ugyanannyit keresünk, mint egy bolti eladó.” Quibit. https://qubit.hu/2024/08/30/pedagogusok-a-beremeles-utan-ugyanannyit-keresunk-mint-egy-bolti-elado
  
• Maslach, C., & Leiter, M. P. (2016). Understanding the burnout experience: Recent research and its implications for psychiatry. World Psychiatry, 15(2), 103–111. https://doi.org/10.1002/wps.20311

• Moss, J. (2019). When passion leads to burnout. Harvard Business Review. https://hbr.org/2019/07/when-passion-leads-to-burnout utm_campaign=hbr&utm_medium=social&utm_source=linkedin

• Vallerand, R. J. (2015). The Psychology of Passion: A Dualistic Model. Oxford University Press.
  
• World Health Organization. (2019). International Classification of Diseases for Mortality and Morbidity Statistics (11th ed.) (ICD-11). https://icd.who.int/