Az erdőkert

Képzeljünk el egy erdőt, ami nekünk terem: gyümölcsöket, gyógy-, és fűszernövényeket, diót, mandulát, mogyorót, évelő zöldségeket, e mellett tűzifát ad, ellát gombával, s mindezeken felül mélyen kielégítő szépséggel, elevenséggel, élettel teli hely, ahol otthon érezzük magunkat.

A Természet irányultsága: Legyenek erdők!

Először is, a Permakultúra nem legyőzni akarja a természetet, hanem tanulni, s harmóniában együttműködni vele. Erdőkertet sem hozhatunk létre az erdő természetének ismerete nélkül. Az erdőknek is megvan a maguk életciklusa. Egy magára hagyott, az élet feltételeivel rendelkező területen a Természet mindenképpen erdőt hoz létre, bár a folyamat több száz évig is eltarthat. Ezt a folyamatot ökológiai szukcessziónak (társulásfejlődésnek) nevezünk, amely az alábbi szakaszokon megy át:

Elsőként a pionír lágyszárú fajok jelennek meg, azok a lágyszárú, egynyári vagy évelő növények, melyek a legmostohább körülmények között is képesek életben maradni. Erős gyökereik körül egyre gazdagabb talajélet alakul ki, amely megteremti a feltételeket a második szakaszban megjelenő cserjék, bokrok, majd pionír fafajok megtelepedéséhez. A cserjék által árnyékolt talajon megjelenik a fiatal erdő, benne a kései szukcessziós fafajok, amelyek később uralják az erdőt.

A folyamat végén egy stabil, az éghajlati adottságoknak leginkább megfelelő, sokszínű, több korosztályból álló Öreg vagy ún. Klimax állapotban lévő erdő jön létre, ami – háborgatás nélkül – több ezer éven át fenntartja magát. 

Ezt a hosszú folyamatot igyekszik lerövidíteni az ember, tervezett beavatkozások révén. A trópusokon, ahol az erdőkert legalább háromezer éve az uralkodó földművelési mód, ehhez 3-5 év elegendő, míg a mérsékelt éghajlaton 10 év is kellhet, hogy elérjük a stabil, fejlett ökorendszer állapotát. 

A legszebb, egyben leghosszabb időt igénybe vevő kihívás, ha csupasz területen kezdünk bele az erdősítésbe, de természetesen a szukcesszió bármely szakaszában nekiláthatunk egy erdőkert megvalósításának. Minél gyengébb a kiindulási állapot, annál látványosabb bizonyítékát adhatjuk annak, hogy az ember nem csak, mint pusztító erő jelenhet meg a természetben. Odafigyeléssel, tisztelettel és gondoskodással segíthetjük, gazdagíthatjuk a természeti folyamatokat, s ezáltal a Föld és rajta minden élet legnagyobb jótevőivé válhatunk. 

Az erdő anatómiája

Az egész bolygón minden kifejlett erdőnek hét szintje van: a gyökerek, a talajtakarók, a lágyszárúak, a cserjék, a kisfák, a nagy fák, s végül az összes szintet egybefűző kúszónövények. Amikor erdőkertet tervezünk tehát, nem csupán a rendelkezésünkre álló négyzetmétereket használhatjuk fel, hanem mindezt beszorozhatjuk héttel, hiszen függőlegesen is tervezünk. Nem csoda, hogy az erdőkertek a Föld legtermékenyebb termő területeit alkotják. 

A Permakultúra a helyi élővilág, talaj-, és klímaviszonyok megfigyelésével lát hozzá egy terület átalakításához. „Tölts el legalább 100 órát a megfigyeléssel, mielőtt egyáltalán nekilátnál megtervezni a területen végzett munkálatokat” – így a tanítás. Természetesen, akkor ismerhetünk meg legjobban egy területet, ha legalább egy éven át, minden évszakban figyelemmel kísérjük. E megfigyelés során az is kiderül, milyen fajok élnek egymás mellett, hogyan segítik egymást, hiszen a természetben nincs monokultúra. 

Együttműködés, mint vezérlő elv

A természetfilm-csatornák egészen a legutóbbi évtizedekig a természetben zajló könyörtelen, életre menő harcokról szóltak, csak mostanában kezdenek feltűnni olyan munkák, amelyek bepillantást engednek abba kifinomult, hihetetlenül gazdag együttműködésbe, ami az élő rendszerek sajátja. A biodiverzitás létrehozásában nem pusztán a fajok sokféleségére, sokkal inkább a közöttük lévő, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. A növények szükségleteinek kielégítését a hagyományos mezőgazdaság rengeteg munka árán, az ipari mezőgazdaság pedig az élvővilágot pusztító vegyszerek révén végzi. A guildekben (növénytárulásokban) a növények „végzik el” a munkát, mégpedig az alábbi funkciók szerint:

• Nitrogén-megkötők – A növények legfontosabb tápláléka a nitrogén, mégis kevés növény képes arra, hogy a nitrogént közvetlenül a levegőből hasznosítsa. Elsősorban a pillangósok azok, melyek gyökerén Rhizobium baktériumokat találunk, melyek a növénnyel szimbiózisban élve megkötik a levegő szabad nitrogénjét, amelyet ammóniává alakítva a növény számára felvehetővé tesznek.
• Talajtakarás, ami kettős előnnyel jár: egyrészt megvédi a talajt a kiszáradástól, másrészt elnyomja, kiszorítja a nemkívánatos gyomnövényeket. Erdőkertek esetén ezt a funkciót a talajt borító takarónövények végzik el, de gyümölcsfáink tányérjában fakéreg-mulcsot is használunk.
• Hasznos rovarok, beporzók bevonzása. A gyümölcsfáinkat beporzó rovarok elengedhetetlenek a jó termés érdekében, azonban a kártevők elleni védekezés élvonalát is hasznos rovarok biztosítják. A fátyolka, a zengőlégy, a katicabogár például a tetveket pusztítja. A leghatásosabb védelem azonban a jó talaj – erre még visszatérünk.
• A kártevők riasztása az aromás fűszernövények, illetve bizonyos virágok feladata.
• A tápanyagfelhalmozó növények mély, erős karógyökerükkel ritka, de nélkülözhetetlen nyomelemeket, ásványi anyagokat hoznak fel a talaj mélyebb rétegeiből, és lebomlásuk során azokat elérhetővé teszik más növények számára is. Itt elsősorban a nadálytőt szokták emlegetni, de ugyanezt a funkciót tölti be a pitypang, a cickafark, a csalán vagy a borágó. 

Vannak olyan rendszerezések is, amelyek a guild-funkciók között említik a talaj épülését szolgáló mulcs-növényeket, a helyben komposztálódó, levágott és a földre dobott ágakat, valamint az erdő információhálózatát alkotó mikorriza gombák biztosítását, illetve megtartását is. 

A talaj él!

A jó talaj a bőséges és egészséges növényi élet záloga, a Permakultúra tehát folyamatosan a talaj építésére, gazdagítására törekszik. Még csak most kezdjük megérteni, milyen elképesztő élet, a fajok micsoda együttműködése megy végbe a talajban, amely nem csupán élettelen kőzetmáladék, hanem egy nyüzsgő, összetett ökoszisztéma. Egy maréknyi földben több élőlény található, mint ahány ember él a Földön. Ez a komplex közösség kulcsfontosságú a növények tápanyagellátása, a talajszerkezet kialakulása és a földi élet fenntartása szempontjából. A talaj élővilágának fő összetevői:

• Mikroorganizmusok (baktériumok, gombák, sugárgombák, algák): A talajélet motorjai, amelyek a lebontásért és a tápanyagok mineralizációjáért felelősek. A gombafonalak kilométeres hálózatokat alkothatnak, segítve a talajszerkezet stabilizálását és a növények együttműködését.
• Mikro- és mezofauna (fonálférgek, atkák, ugróvillások): A baktériumokkal és gombákkal táplálkoznak, tovább finomítják a szerves anyagokat.
• Makrofauna (giliszták, rovarok, bogarak): Szerepük van a talajszelvények keverésében, a levegőztetésben és a növényi maradványok aprításában.

A talajélet szerepe: a szerves anyagok lebontása; az elhalt növényi és állati maradványok humusszá alakítása, a növények számára felvehető táplálék létrehozása. A mikroorganizmusok által termelt váladékok javítják a talaj szerkezetét és vízmegtartó képességét. Az egészséges, gazdag élettel rendelkező talajban lehetetlenné válik egy bizonyos kórokozó túlszaporodása. A Permakultúra nem egyfajta steril, tökéletesen kártevő-mentes kert elérésére törekszik, a cél mindig a megfelelő egyensúly kialakítása.

A Permakultúra a tervezés tudománya

A tervezés során az ember által befektetett munkát is próbáljuk a minimumra csökkenteni, hisz a mi energiánk a leghasznosabb erőforrás a rendszerben. Az erdőkert kialakítása meglehetősen sok munkával jár, később azonban – ahogy az erdő általában – alig igényel beavatkozást. „Ha nehéz a munka, valamit rosszul terveztél” – tanítja. Izgalmas, és komplex feladat vízszintesen, függőlegesen és időben tervezni, hiszen arra is gondolnunk kell, hogy fejlődő facsemetéinknek „felnőtt korukban” mekkora koronája lesz. 

Az ember, mint jótékony erő

Az ember a természet része, az út során azonban teljesen elveszítettük összefonódásunk tudását, az egység, az együvé tartozás érzetéről már nem is beszélve. A Permakultúra számos ősi mezőgazdasági rendszer integrálásával, a természettel kialakított harmonikus, tiszteletteljes viszony kialakításával ezt az eredeti kapcsolódást szeretné helyreállítani. Ez nem csupán testi jóllétünk, fizikai egészségünk záloga. E nélkül a bensőséges kapcsolódás nélkül az ember szívében mélységes űr tátong, egész életérzésünk meghatározó eleme, hogy egy rideg, érzéketlen világegyetem vesz körül minket. 

Ahogy elveszítettük a természettel fennálló kapcsolatunkat, úgy távolodtunk el saját, emberi természetünktől is: egymáshoz, sőt, önmagunk mélyebb rétegeihez sem vagyunk képesek kapcsolódni.

Robin Wall Kimmerer botanikus egy őslakos amerikai törzs gyermekekként látta meg a napvilágot. Szentperjefonat című könyvében mesél arról, hogy a gyermekkorában az erdő szélén talált földieper hogyan alakította ki első világképét környezetéről, amely „ajándékokban bővelkedik, a lábam elé szórva”. Nem csoda, hogy a városi betondzsungel teljesen más világképet alakít ki bennünk. A Permakultúra célja, hogy újra egységbe foglalja a világot, visszavezesse a ma emberét a Természetbe, ebbe az élettel teli, gazdagító és mindent harmóniába hozó kapcsolódásba. Egyik kimagasló alakja, Masanobu Fukuoka írta: „A földművelés végső célja nem a termények megtermelése, hanem az emberek kiművelése és tökéletesítése.”

A programtartók bemutatkozását ITT találod!

A következő programokat ITT találod!