Hogyan segíti a flow állapotot a mindfulness?

A FLOW – angolul áramlatot, lebegést jelent. Mára azonban egyre inkább a köznyelvben is a flow élménnyel kötik össze ezt a kifejezést.
6 perc

Az állapot leírása, definiálása a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály nevéhez fűződik. 1990-es években már magyar nyelven is elérhető volt a Flow – Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája című könyve.

„Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányba. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad.

A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson.”

Ebben a szép hasonlatban, ami a fogalmat megalkotó professzortól származik, könnyen összegezni tudjuk, hogy mit is jelent a flow, és milyen tényezői vannak, ami a flow élmény megtapasztalását elősegítik. Nem feltétlenül szükséges minden jellemzőnek teljesülnie,hogy a flow élményt átéljük, de a hasonlat mentén kiemelhető minden fontos mozzanat.

A  flow élmény alapja az áramlás, ahogy a folyó is mozog, halad. Valamilyen tevékenység közben tudjuk elérni, aktivitással. Tévé nézés közben kis eséllyel tudja az ember a flowt megtapasztalni.

A másik fontos mozzanat ebben a mondatban, hogy a folyó biztos irányba halad.

A flow élmény előfordulásának másik feltétele, a  konkrét és világos célok megléte.

Kiegészítve azzal a fontos tényezővel, hogy az aktivitás során kiűzött célok a képességekkel és a készségekkel összhangban vannak. Azaz a cél motiváló, kihívást nyújt, de nem olyan irreális, hogy pánikot keltsen, vagy frusztrációt okozzon. Tehát világos az irány, amerre a folyó halad, és a kitűzött irány egészséges kihívást jelent a célt megvalósító számára.

Energiája, ereje, bizonyossága van. A világos és a készségekkel, képességekkel egyensúlyban lévő célok  motiváló erővel bírnak, a cél elérésének érdekében energia szabadul fel. A flow élmény nyugalom és a világgal való egység érzetet ad, mivel a flow élményben annyira belemerülünk az adott tevékenységbe, hogy azonosulunk az adott tevékenységgel, és elveszítjük az időérzékelésünket. Ez csak úgy lehetséges, ha az adott tevékenységre tudatunkkal teljes mértében fókuszálunk, azaz elménk egyhegyűvé válik. Ebben a fókuszban a szituáció feletti kontroll megszűnik, csak a jelen számít. Az időérzékelésünk azért szűnik meg a flow élményközben, mert a tevékenységgel azonosulva az én-tudat határai is átmenetileg eltűnhetnek. A hasonlatot tovább olvasva kiemelhető az önként vállalt erőfeszítés.

A flow élmény kapcsán fontos tényező, hogy az aktivitáshoz a motiváció belülről fakad, és önmagában örömet okoz. Tovább értelmezve a mondatot a határok feszegetése, azaz a kihívást jelentő célok érdekében tett erőfeszítésről ír Csíkszentmihályi. Ezt a folyamatot egy tényezővel egészíteném ki: a flow élmény megtapasztalásához hozzájárul a gyors visszacsatolás is. Az erőfeszítés, tevékenység végzésbe közben visszajelzést kap az ember a tevékenysége kapcsán felmerült jelzésekkel kapcsolatban, ami hozzásegít a flow élmény átéléséhez.

Ez mind szép és jó, de hogy kapcsolódik ehhez a mindfulness? A flow élményt előidéző tényezők mentén haladva rámutatok a kettő fogalom, állapot kapcsolatára: hogyan segíti az egyik a másikat.

Az aktivitás és a világos célok megléte még nem kapcsol át minket a tudatos jelenlét állapotába, amit angolul mindfulnessnek hívunk. Ott kezd érdekes lenni a történet a mindfulness szempontjából, amikor az időérzékelés és a tevékenységre irányított figyelem kerül az előtérbe.

A hasonlat, amin keresztül a flow élményhez kapcsolódó tényezőket taglaltam, rávilágított arra a tényre, hogy a flow élmény átéléséhez szükség van a fókuszált figyelemre. A mindfulness a tudatos figyelemről szól. Dr. Jon Kabat-Zinn, az MBSR módszer kidolgozója szerint a tudatos jelenlét olyan tudatosság, mely úgy jön létre, hogy a figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanatra irányítjuk. A mindfulness gyakorlásához elengedhetetlen a koncentráció, azzal a kiegészítéssel, hogy a hozzáállásunk mindezzel együtt nyitott, kíváncsi és ítélkezésmentes. A mindfulness rendszeres gyakorlása által a koncentráció képességünk fejlődik. Mivel a flow élmény átélésének egyik tényezője az osztatlan figyelem, így könnyen belátható, hogy a rendszeresen mindfulness gyakorlással a flow élmény átélésének az esélyét is megnöveljük.

A flow élmény átélése közben az ember elveszíti a szituáció feletti kontrollt, mivel teljesen átadja magát az alkotás szépségének. A mindfulness rendszeres gyakorlása ehhez a nyitott attitűd eléréséhez is hozzájárul.

A mindfulness gyakorlás lényege az elfogadó, kíváncsi hozzáállás. Mindfulness gyakorlása közben az ember megfigyeli a saját magában zajló eseményeket, és elfogadja, anélkül, hogy azokat kontrollálni, vagy megváltoztatni szeretné.   

A mindfulness gyakorlásának fontos tényezője, hogy a jelenre, az “itt és most”-ra koncentrálódik a figyelem. A jelenben átélt pillanatok gyakorisága is hozzásegít a flow élmény átéléséhez, mivel a flow élmény átélése közben is az ember időérzékelése megszűnik, az adott tevékenységbe annyira belemerül, hogy sem a múlt, sem a jövő nem létezik, csak az adott cselekvés. Jelen lenni az “itt és most”ban csakugyan növeli a valószínűségét, hogy a flow élményben legyen részünk.

A flow állapot átélésének fontos tényezője az azonnali visszacsatolás. Ez az azonnali visszacsatolás a mindfulness gyakorlása közben is megtörténik. Amikor tudatosan a figyelmedet a jelenre irányítod, azonnal észreveszed magadon, hogy a holnapi bevásárlólistán gondolkodsz, vagy a tegnapi sérelmedet elemezgeted. Egy-egy ilyen helyzetben finoman megkéred az elmédet, hogy hozza vissza a figyelmét a jelenre.

A flow élmény átélése, és a közben végzett alkotás önmagában örömet okoz.

Ezt a belülről jövő örömöt és motivációt a mindfulness által is gyakoroljuk. Hogy ha reggel főzöl magadnak egy teát, és megiszod, miközben zenét hallgatsz, és közben olvasod a híreket a telefonodon, még nem növeled az esélyét a flow élmény bekövetkeztének. Ellenben, ha úgy iszod a teát, hogy önmagában a teázás minden egyes pillanatára összpontosítasz, és kiélvezed minden percét amíg a forróság elönti a testedet, és a teázás öröméért iszol teát reggel, az már egy teljesen más tapasztalás. Ez a fajta élmény közelebb visz a flow-hoz is.

Összegezve a gondolatokat, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy mindfulness rendszeres gyakorlása több ponton is hozzásegít, sőt növeli az esélyét, flow-ba kerüljünk.   

Források:

Kapcsolódó bejegyzések

Meditáció és a modern élet: a Stressz és Szorongás elleni védelem

Meditálj napi 20 percet! Ha nincs rá elég időd, akkor meditálj napi 1 órát! - tartja a buddhista mondás.
Tovább

Célmeghatározás: önmegvalósítás lépésről lépésre

Céltalan hajósnak egyik szél sem kedvez – tartja a mondás.
Tovább

Amikor nincs időm meditálni: Teába zárt nyugalom

A mai világban a nők számára az énidő megteremtése az egyik legnagyobb kihívásuk. De tudatossággal belecsempészhetünk a napunkba egy kis nyugalmat és töltődést ;)
Tovább
Kapcsolat