Érzelmi intelligencia nyomában: Mátraalján, falu szélén, szívembe zárt élmény mélyén

Már hagyománnyá vált, hogy minden évben néhány napot együtt telel a tágabb család a Mátra szívében. Amellett, hogy gyönyörű a táj, és aktívan kikapcsol a túrázás, a friss levegő és az esti szanuna, engem leginkább a gyerekek szeretete tölt fel. A családban 3 kisiskolás korú testvér van, és bámulatosnak tartom, ahogy kifejezik az érzéseiket, őszinte, tiszta szeretetüket. Teljesen természetes, ahogy a gyermekek is, úgy a felnőttek is, minden évben izgatottan várják ezt a pár napot. Érkezésünk napján ragaszkodtak hozzá, hogy hadd virrasszanak este tízig, hogy ők is köszöntsenek minket, amikor megérkezünk, ráadásul mindenki számára kézzel készített személyre szóló kis gyöngyös szívecskét készítettek!

De nem is erről szeretnék nektek mesélni, hanem arról, amire ráébresztettek, hogy bizony

egy gyermek mennyire jelen tud lenni ösztönösen a pillanatban, ahogy őszintén kapcsolódik a világhoz

és hogy ők is milyen kifinomult érzelmi intelligenciával vannak felvértezve alig 10 évesen.

Az első este elmentünk a gyerekekkel szánkózni. Gyönyörű idő volt, szép nagy hó. Egy kellemesen meredek utcát kiválasztva elindult a csapat. Vigyázz, kész, rajt! Meglöktük magunkat Petivel és csak úgy siklottunk a téli tájba a meredek lejtőn.

Nem volt más csak a szánkó, a havas táj és a siklás érzése.

Vidáman kiáltottuk,”Vigyázat jövünk! ”. Könnyen átragadt rám a gyerekek lelkesedése és a kíváncsiságuk, jelenleg tényleg nincs más dolgom, mint élvezni a csúszást, és megélni a pillanat varázsát. Amíg siklottunk nem rágódtam a múlt sérelmein, nem aggódtam a jövő problémáin, csak éreztem, ahogy a szél az arcomba fúj, és éreztem a talpam alatt a havat.

Azt láttam, hogy számukra átélni a szánkózás örömeit, a jelen szépségét, a világ legtermészetesebb dolga.

Leérve a domb aljára arra lettem figyelmes, hogy Peti húgánál, Annánál eltört a mécses. Édesanyja vigasztalta. Nem folytam bele a szituációba, de hogy oldjam a helyzetet, felajánlottam Annának, hogy felviszem a szánkóval a kiindulási pontra. Peti érzékelve, hogy a meredeken felfelé ez kissé nehézkes lesz, egyből felajánlotta, hogy ő tolja, én meg húzom Annát, hogy könnyebb legyen. Ezen jót mosolyogtam. Félúton Anna kiszállt a szánkóból, a bánatát talán már elfújta a szél, kezdett megnyugodni, újra feloldódni. Petit azonban még foglalkoztatta, hogy a húga vajon tényleg jól van-e, pontosan mi történt,

odament hozzá, kérdezősködött, és végül csak annyit láttam, hogy átkarolta, és adott neki egy vigasztaló puszit.

Ebben az apró interakcióban minden benne volt. Peti érzékelte, hogy testvérét valami bántotta, finoman, empatikusan kérdezősködött felőle, és végül a felvidításra is komoly kísérletet tett.

Meghatott ez a jelenet, hisz mi ez, ha nem magas érzelmi intelligencia jelei? Számomra ez nem más, mint hogy

képes vagyok észrevenni mások érzéseit, képes vagyok kapcsolódni a környezetemhez, reagálni a körülöttem lévők érzelmeire.

Bár a legtöbb szakirodalom szerint korral együtt az érzelmi intelligenciánk is fejlődik. Peti alig 10 éves gyermekként is magas érzelmi intelligenciáról tett tanúbizonyságot ebben a rövid jelenetben.

Van egy jó hírem azoknak, akik már elmúltak 10 évesek és aggódnak, hogy érzelmi intelligenciájuk vajon fejlődhet-e még. Az érzelmi intelligencia valóban fejleszthető és nagy eséllyel felnőttkorunk előrehaladtával, élettapasztalatunk révén valóban fejlődik is. Ha nem is szánkózáskor, de a jelen pillanat megélésével, érzelmeink megfigyelésével és elfogadásával, a jelentudatosság gyakorlásával bármikor megtehetjük az első lépéseket, immár felnőttként, tudatosan.

bogi
bogi
hello...@letitslow.hu

Bogi trénerként és pályázat íróként dolgozik Budapesten. Szereti a pörgést, a folyamatos kihívásokat és a főváros lüktetését.