Tudatos jelenlét egy fesztiválon?

A június végi hajtás és az első egybefüggő néhány napos szabadságom közeledte izgalommal töltött el, még akkor is, ha pontosan tudtam, hogy ez a néhány nap nem a passzív pihenésről fog szólni. Egy fesztivál esetében számomra már a készülődésnek, hangolódásnak is megvan a maga szépsége. Felkészülünk a barátokkal együtt az előadókból, megtervezzük a napot, melyik színpadom mi lesz, hogy fogják váltani egymást a neves előadók, elolvassuk még az utolsó jó tanácsokat, cikkeket.

Már az oda út alatt magam mögött tudtam hagyni a munkahelyemet, az épp akkor lezárt vagy függőben lévő feladataimat és átadtam magam a jelennek.

Szeretem a fesztiválokat és sok helyen megfordultam már régebben is, mégis az idei fesztivál szezon számomra  egy teljesen új dimenziót nyitott meg a tudatos jelenlét által. A mindfullness gyakorlatait nem feltétlenül egy lüktető fesztiválhoz kötném, ahol hangos zene szól, sok ember van, és rengeteg inger ér egy nap, de akár pár óra leforgása alatt is.

Akkor mégis, hogy jutott eszembe tudatos jelenlétet gyakorolni bulizás közben? Egyáltalán lehetséges-e?

Megérkeztünk a helyszínre. Por, egy kis kosz, némi szervezetlenség és bosszúság fogadott. A kezdeti nehézségek után, „maradjunk együtt, ne veszítsük el egymást, csak elszaladok mosdóba, de akkor itt találkozunk” sikerült elmerülnöm  a jóleső bizsergésben, mely az egész testemet átjárta. Hálás voltam, hogy együtt lehetek a testvéreimmel, a legkedvesebb barátaimmal, és a várva várt koncert, amire már hónapok óta készülök, lassan valóban elérkezik.

Miután megtaláltuk a megfelelő helyet, várakozással teli izgalom lett úrrá rajtam. Ezek a percek mintha óráknak tűntek volna… Azonban, ahogy ez a tudatos jelenlét gyakorlatoknál is lenni szokott, anélkül, hogy bármit is tettem volna, egyszer csak elérkezett az idő, és elindult valami…”Apa kezdődik”… 🙂 Megjelent a színpadon a zenekar, felcsendültek az első dalok, és azt vettem észre, hogy teljesen megszűntek a múlt töprengései és a jövő aggodalmai. Csak a jelen pillanat létezett. Teljes figyelmemet a dalnak és annak mondanivalójának szenteltem, a dal által bennem megmozdult érzésnek. Megfigyeltem az engem körülvevő kedves ismerős és ismeretlen arcokat, a lüktetést, és azt a szétáradó szeretet, amikor több ezer ember egy személyként üvölti a dalok refrénjét, és élteti a zenekart. Leírhatatlan közösség élményben volt részem, azáltal, hogy valóban a tudatos jelenléttel adtam át magam az élménynek.

Minden csak gyakorlás kérdése, szoktam én is sok helyről hallani, de a fesztiválozás alatt ezt valóban megtapasztaltam.

Napról napra könnyebben ment ellazulnom, és a koncert élményére, a zenekar mondanivalójára koncentrálnom, az „itt és most”ban befogadtam az ingereket, a történéseket. Bár rettentően elfáradtam a fesztivál végére fizikailag, lelkileg még hónapokig táplálkoztam az ott megszerzett élményekből, eufóriából.

Azt kívánom mindenkinek, hogy ha élménnyel teli zsúfolt szabadságot tervez a nyárra, ne felejtsen el jelen lenni, élvezni, befogadni és örülni az élmény adta gazdagságnak.

bogi
bogi
hello...@letitslow.hu

Bogi trénerként és pályázat íróként dolgozik Budapesten. Szereti a pörgést, a folyamatos kihívásokat és a főváros lüktetését.