Te hogyan lassítasz? – Tavaszi agytakarítás, avagy egy csendtábor élményei

A lassulás egy nagyon érdekes, egyedi élményéről szeretnék Nektek mesélni. Milyen csendben lenni, mit jelent számomra egy 4 napos csendtábor?

Legutóbbi élményem Somogyvámos gyönyörű lankáihoz kötődik. A táj szépsége önmagában is magával ragadó, már a kis faluba való megérkezéssel elindult bennem az áthangolódás, a mindennapi zaklatott életemtől való távolódás. Egy csendelvonulást nem úgy kell ám elképzelni, hogy 4 napig semmi inger nem ér, és betapasztják az ember száját, mivel egy jól szervezett és jól felépített programsorozaton keresztül tapasztalt tanárok vezetésével élhetjük át a csendet, annak minden szépségével és kihívásaival együtt.

Első lépésként az on-line világból léptem ki, telefon kikapcsol, internet lekapcsol, munkahelytől, családtól elköszönve, kijelentkezve indul a folyamat. A fizikai síkon történő csend persze nem jelenti azt, hogy az elmémben is csend volt. Több alkalommal vissza kellett terelni a gondolataimat az éppen akkor foglalkoztató munkahelyi problémákról, magánéleti kérdésekről. De mielőtt azt hinnétek, hogy önkínzás megvonni magamtól az ingereket, ráerőltetni magamra a kikapcsolódást, pont az ellenkezője történt. Végre megengedhettem magamnak, hogy csak magammal foglalkozzak, a belső lényemre figyeljek. Egy csendtáborban nem szükséges problémákat megoldani, megoldásokat felsorakoztatni. Ez a pár nap arról szólt, hogy az ember saját magával találkozzon, meghallja az igényeket, belső hangokat, és aztán szépen továbbengedje azokat maga útján, minden ragaszkodás, kötöttség, görcsösség nélkül. A csendben megtapasztaltam, hogy milyen magammal lenni, ami bármilyen meglepő, de néha kihívást jelentő feladat.

A tavaszköszöntő csendtábor egyik nagy felismerése számomra, hogy nagyon jól tudom magamat sanyargatni, mintáink az elvárásoknak való megfelelésről, a kemény és fárasztó küzdelmekről szól, de rájöttem, hogy sokkal fontosabb megtanulnom, hogy hogyan tehetek magamnak jót. A nem ártás – a jóga filozófia ahimsza – alapelve azzal kezdődik számomra, hogy megtanuljak magamnak nem ártani.

Egy csendtábor kiváló lehetőség arra, hogy megengedjük magunknak a „semmittevés” luxusát.  

Végszóként engedjétek meg, hogy az egyik kedvenc idézetemmel zárjam az idei év tavaszi agytakarításomat:

“Ne félj a csendtől. Minden fontos dolog a csendben történik. Csendben sarjadnak a növények, csendben fejlődik a magzat, csendben cikáznak a gondolatok, csendben borít el a szerelem.”

(Popper Péter)


Te hogyan lassítasz?

Állj meg egy percre, lassíts le, töltődj fel. Minden pillanat egy új hely, ahol még sosem jártál.

Vendég posztjainkban inspiráló tapasztalatokról olvashattok a lassulás szerelmeseitől. Személyes élmények, mindennapi történetek, valódi receptek.

Ha Te is szeretnéd megosztani lassulási tippjeidet írj nekünk: hello@letitslow.hu

bogi
bogi
hello...@letitslow.hu

Bogi trénerként és pályázat íróként dolgozik Budapesten. Szereti a pörgést, a folyamatos kihívásokat és a főváros lüktetését.